A másik és a különbözőség szerepe az én megismerésében

Absztrakt

A tanulmány annak kérdését igyekszik körüljárni, milyen szerepet tölt be a másik az én, illetve a személyiség kialakulásában és felfogásában Descartes-nál, valamint a descartes-i megfontolásokat alapul vevő fenomenológiai elméletekben. Descartes-nál a majdhogynem önmagába zárt gondolkodó dolog vizsgálata során kiderül, hogy az ego gondolkodásába beszivárognak azon saját magán kívüli dolgok ideái, amelyek bizonyos fokig őt magát is meghatározzák. Az ego önérzékelése tehát már eleve más (valós vagy hamis) ideák érzékelésétől függ, a praktikus világban tevékenykedő én pedig a világban vele találkozó dolgokhoz való viszonyulása mentén alakul, képződik meg. Bizonyos huszadik századi irányzatok szerint pedig az én saját maga számára egyenesen a Másik ember révén ragadható meg. Husserl-nél az Én saját magát eleve, mint egy Nem Másikat fogja fel, vagyis már eleve a másik felől közelít saját magához, Lévinasnál pedig a Másik arca lesz az, ami radikális mássága révén ugyancsak az őt fogadó Én énségét konstituálja a tőle való elkülönböződés révén.